Username:

Password:

Fargot Password? / Help

Sziasztok!

Aki még nem ismer minket, annak itt egy komplett bemutatkozás:  Egy 2006-ban alakuló csapat vagyunk, akik eleinte még házibulik legjobb pillanatainak megörökítésével foglalkoztak. Sajnos ebból az időből már nincsenek meg a felvételeink, amit nagyon sajnálok, mert felraktam volna párat. Kialakult egy viszonylag jó baráti társaság, melynek minden egyes tagja sok felejthetetlen pillanattal gazdagodott a nyáron. Szép kis idők voltak azok!

Aztán jött 2007, azon belül is április 1-je, ami később a Barcsimajmok hivatalos születésnapjává is vált. Új, meghatározó emberek csapódtak az áprilisi tréfákra szánt napunkhoz, mely nagyon jól sült el, sokat röhögtünk. Az a nap, ami mérföldkőnek számított. Az új emberek érkeztével és pár eddigi tag sajnálatos kiválásval elérkezett a rövid, spontán videók időszaka. Új céljaink voltak: egymás megnevettetése helyett a a közönség szórakoztatása. Ha már honlapunk van, akkor szerintem ez alap.

Majdnem elfelejtettem megemlíteni a Barcsimajmok TV próbálkozásunkat is :D Persze ez nem regionális törekvés volt, csak a honlap felső sarkába egy minden második héten jelentkező kis műsor, ami az elkövetkezendő videókról és a majmok életéről számol be. Most sem tartom ezt rossz 5letnek, sőt...

 Sokak szerint ez az időszak volt a Barcsimajmok aranykora. Akkor még úgy tűnt, hogy semmi sem vethet véget ennek a jólétnek. Közös síelésen voltunk Olaszországban, tengerparton Horvátországban, szóval minden happy volt.

De 2008 nyarának végén valami megszakadt. A banda felbomlott, és 1 évig csak az űr volt, meg a sikertelen próbálkozások annak betöltésére. Elérkezett a mélypont. Abban az időben a valóságshow irányába próbáltam vinni a maradék csapatot, de a Majomkirály terv befuccsolt.

2009 nyarának végén viszont valami megindult.  Megszületett Jimbo szórakozási könyvének 4 része, ami - magam is meglepődtem - kirobbanó nézettségi rátát eredményezett. a 4 részt több, mint 300 000-en nézték meg eddig! Továbbá a Horror Hotel project is fellendülést jelentett, mivel sok állandó néző (500-700 fő) követte nyomon a részeket, és a kommentelők nagy része elismerően nyilatkozott róla. Végre visszatért az élet a Barcsimajmokba. De sajnos a Horror Hotelből különböző okok miatt csak 4 rész készült el a tervezett 13 helyett, így a mérleg nyelve a helyére billent.

Aztán fél évig megint semmi. Vagyis de. 2010.január 1-jétől Goldensky Entertainment néven futottunk tovább. Ennek a  fő oka az volt, hogy az új banda 60%-a nem Barcsról származott, hanem Kaposvárról meg Pécsről. A Goldensky Entertainment fő partnere a pécsi Stardust Disco volt, ahol Bence barátom minden héten egyetemi bulikat szervezett a Goldensky neve alatt. Videó csak egy készült, a Lamarr Fivérek.

Mivel Barcson senkinek nem volt ismerős a Goldensky és többen kérdezték, hogy mi van a Barcsimajmokkal, elgondolkodtam. Elhatároztam, hogy visszahozom. Alakítok egy új bandát, régi és új tagokkal vegyítve és minden erőmmel azon leszek, hogy visszahozzam a régi idők hangulatát, persze pár újítással ötvözve.

Pár hónap elteltével úgy gondolom, hogy jó úton haladunk, a banda is kezd összeállni és a videók is jönnek. Csak maradjon is így.

Leave your comment

Your Name: (required)

E-Mail: (required)

Website: (not required)

Message: (required)